Évzárók

Elmúlt ez a tanév... Ketten iskolát kezdtünk, ketten ovit folytattak. Hosszú volt, rövid volt, izgi volt, unalmas volt, szerettük, utáltuk. Most meg VAKÁCIÓÓÓÓ!
Megmutatom, milyen kis apróságot vittünk a tanító néniknak, óvó néniknek.
Fogtam egy sima wcpapír gurigát:



Bevontam egy fehér papírral, majd a két oldalánál benyomkodtam, hogy kis párnaformát kapjak. Amit találtam (tortacsipke maradék, színes papír, stb) azzal körbetekertem:



Belül egy kis hűtőmágnes volt, stílusosan utalva a pihenésre:


Kötöttem még rá masnit, és a kertben szedett levendulát dugtam bele. Aztán addig csínáltam, míg jó sok lett. Nagyon örültek neki, pedig tényleg csak egy kis filléres dolog volt.



Ezt pedig külön a Barni tanító nénijének gyártottuk: az, ami ceruza-tartó. :D Levendulából és tujaágakból maga fabrikált bele egy kis csokrot.

Néptánc

A lányok egész évben jártak az oviban néptáncra. Én nem vagyok semmi jónak elrontója, bár nekem ez kimaradt az életemből, mindig éreztem a néptáncos bemutatókon a tánccsoportokból sugárzó összetartozást, ami nagyon szimpatikus volt. Édes kis műsort raktak össze év végére a tanult lépésekből, dalokból. Az pontosan kiderült ennyi idő alatt is, hogy Tami nagyon muzikális, kitűnő ritmusérzéke van és nagyon szereti ezt a fajta mozgást. Dorka bájos és gyönyörű volt a jelmezben, és óriási élvezetet jelentett neki a szoknya pörgése. :)



(Bee_TLPOB készlet, valamint egy rég elmentett oldal liftelése - MilleschoolWEB1 néven fut nálam, elnézést, az alkotót nem tudom már)

Ez volt a kép:

Csengettyű

Csengettyűszóval búcsúztatták az ovisok a tanévet múlt vasárnap a templomban. Barni meg jutalomkönyvet kapott a hittanos aktivitása miatt. Sőt, még az anyukájuk is, a gyerekbibliaköri munkájáért! :)




(RD_FreewayMap14 template+ Collab_Jardinetmereilles)

42

Boldog-boldog házassági évfordulót kívánunk!!!

Hüpp

Hát megvolt a búcsúzás, nagyjából kibírtuk, hogy legalább ne a plénum előtt zokogjunk; csak a legvégén borultunk össze...
Mi azt kaptuk Tőle, hogy miután lement a hivatalos évzáró műsor (amelyről majd később beszámolok), leült a gyerekek közé a szíőnyegre, és együtt elénekelték a Földlakó című slágert! Közben mosolygott rájuk, simogatta az arcukat, így búcsúzott el tőlük, mi meg csak nyeltük a könnyeinket...



Aztán átadtuk a tányért, mindenkit megkeresett rajta, a gyerekek ott tolongtak, hogy melyikük hol van, és az egyikük megjegyezte: óvónéni, most megkaptad a sok okos fejünket! :D



Nagyon-nagyon fog hiányozni, de szerencsére privátban is jóban vagyunk, szóval a kapcsolat azért
megmarad.

Búcsútál

Az olyan, mint a komatál. :) Vagy a hánytál... :D :D Na jó, nem vicceskedem el. Holnap búcsúztatjuk az egyik óvó néninket, akit a lányok nagyon szerettek/nek. A gyesen lévő kollegina helyett vette át a csoportot 2,5 éve, szóval hiányozni fog nagyon. A lelkes, ám magukat nótóriusan kétbalkezesnek valló anyatársak hálásan beleegyeztek, hogy megvalósítsuk EZT az ötletet.
Úgyhogy vettem porcelánfestéket (még sose csináltam ilyesmit, mindig féltem tőle, ráadásul én rajzolni egyáltalán nem tudok, nemhogy festeni...), kis oviskák ujját titokban bekenytük, lenyomtattuk, majd rácsináltam az arcoskákat, név, dekorácijó, kisütés, és ilyen lett:



Persze tőlünk is kap személyes ajándékot, nem fogjátok kitalálni: egy albumkát! ;) Összeválogattam róluk egy csomó oviban készült fotót, meg rajzoltak, a kis kártyák hátuljára idézetek kerültek, meg az, hogy mit szeretnek az óvó néniben. ("Hogy mindig megölel és jót akar nekünk" -Dorka, "Hogy oly sok vidámság van a szívében" -Tami)









Remélem, örülni fog mindkettőnek, szívünk-lelkünk benne van. Nagy sírásoknak nézünk elébe...

Ritusnak

17 éve vagyunk barátok. Pedig többen nem hitték, hogy ha nem leszünk majd kollégák, akkor is megmarad köztünk ez a kapocs. Megmaradt... Pedig már nemcsak egy helyen nem dolgozunk, de egy városban sem lakunk. Örök hálával tartozunk (kezdetektől) a telefon feltalálójának: Éjjel kettőkor szerelmi bánat miatt, délután gyerekfelvigyázásért, szombaton egy receptért, színház után kritikát mondani...
Sms-ben mondtam el neki, hogy megszületett a kisfiunk, hogy ikreket várok.
Persze a táborokat személyesen találtuk ki, és vezettük le. Igen, betekertünk egy fát befestett lepedővel. Meg tutajt barkácsoltunk, és a partról rettegtünk, nehogy valamelyik gyerek beleessen a tóba. És én voltam az esküvői tanúja, ő meg a kislányom keresztanyja, meg még annyi minden...
Ma meg szülinapja van, és nem mondom meg, hányadik, mert bulit se akart ez alkalomból, és ez nem is az ajándéka még (az szupertitkos és lassan készülő...), de akkor is ország világ előtt:
ISTEN ÉLTESSEN RITUS!!! A 170.-t még szeretném együtt! Jó?