2012. június 21., csütörtök

Évzárók

Elmúlt ez a tanév... Ketten iskolát kezdtünk, ketten ovit folytattak. Hosszú volt, rövid volt, izgi volt, unalmas volt, szerettük, utáltuk. Most meg VAKÁCIÓÓÓÓ!
Megmutatom, milyen kis apróságot vittünk a tanító néniknak, óvó néniknek.
Fogtam egy sima wcpapír gurigát:



Bevontam egy fehér papírral, majd a két oldalánál benyomkodtam, hogy kis párnaformát kapjak. Amit találtam (tortacsipke maradék, színes papír, stb) azzal körbetekertem:



Belül egy kis hűtőmágnes volt, stílusosan utalva a pihenésre:


Kötöttem még rá masnit, és a kertben szedett levendulát dugtam bele. Aztán addig csínáltam, míg jó sok lett. Nagyon örültek neki, pedig tényleg csak egy kis filléres dolog volt.



Ezt pedig külön a Barni tanító nénijének gyártottuk: az, ami ceruza-tartó. :D Levendulából és tujaágakból maga fabrikált bele egy kis csokrot.

2012. június 13., szerda

Néptánc

A lányok egész évben jártak az oviban néptáncra. Én nem vagyok semmi jónak elrontója, bár nekem ez kimaradt az életemből, mindig éreztem a néptáncos bemutatókon a tánccsoportokból sugárzó összetartozást, ami nagyon szimpatikus volt. Édes kis műsort raktak össze év végére a tanult lépésekből, dalokból. Az pontosan kiderült ennyi idő alatt is, hogy Tami nagyon muzikális, kitűnő ritmusérzéke van és nagyon szereti ezt a fajta mozgást. Dorka bájos és gyönyörű volt a jelmezben, és óriási élvezetet jelentett neki a szoknya pörgése. :)



(Bee_TLPOB készlet, valamint egy rég elmentett oldal liftelése - MilleschoolWEB1 néven fut nálam, elnézést, az alkotót nem tudom már)

Ez volt a kép:

2012. június 8., péntek

Csengettyű

Csengettyűszóval búcsúztatták az ovisok a tanévet múlt vasárnap a templomban. Barni meg jutalomkönyvet kapott a hittanos aktivitása miatt. Sőt, még az anyukájuk is, a gyerekbibliaköri munkájáért! :)




(RD_FreewayMap14 template+ Collab_Jardinetmereilles)

2012. június 5., kedd

42

Boldog-boldog házassági évfordulót kívánunk!!!


2012. május 31., csütörtök

Hüpp

Hát megvolt a búcsúzás, nagyjából kibírtuk, hogy legalább ne a plénum előtt zokogjunk; csak a legvégén borultunk össze...
Mi azt kaptuk Tőle, hogy miután lement a hivatalos évzáró műsor (amelyről majd később beszámolok), leült a gyerekek közé a szíőnyegre, és együtt elénekelték a Földlakó című slágert! Közben mosolygott rájuk, simogatta az arcukat, így búcsúzott el tőlük, mi meg csak nyeltük a könnyeinket...



Aztán átadtuk a tányért, mindenkit megkeresett rajta, a gyerekek ott tolongtak, hogy melyikük hol van, és az egyikük megjegyezte: óvónéni, most megkaptad a sok okos fejünket! :D



Nagyon-nagyon fog hiányozni, de szerencsére privátban is jóban vagyunk, szóval a kapcsolat azért
megmarad.

2012. május 29., kedd

Búcsútál

Az olyan, mint a komatál. :) Vagy a hánytál... :D :D Na jó, nem vicceskedem el. Holnap búcsúztatjuk az egyik óvó néninket, akit a lányok nagyon szerettek/nek. A gyesen lévő kollegina helyett vette át a csoportot 2,5 éve, szóval hiányozni fog nagyon. A lelkes, ám magukat nótóriusan kétbalkezesnek valló anyatársak hálásan beleegyeztek, hogy megvalósítsuk EZT az ötletet.
Úgyhogy vettem porcelánfestéket (még sose csináltam ilyesmit, mindig féltem tőle, ráadásul én rajzolni egyáltalán nem tudok, nemhogy festeni...), kis oviskák ujját titokban bekenytük, lenyomtattuk, majd rácsináltam az arcoskákat, név, dekorácijó, kisütés, és ilyen lett:



Persze tőlünk is kap személyes ajándékot, nem fogjátok kitalálni: egy albumkát! ;) Összeválogattam róluk egy csomó oviban készült fotót, meg rajzoltak, a kis kártyák hátuljára idézetek kerültek, meg az, hogy mit szeretnek az óvó néniben. ("Hogy mindig megölel és jót akar nekünk" -Dorka, "Hogy oly sok vidámság van a szívében" -Tami)









Remélem, örülni fog mindkettőnek, szívünk-lelkünk benne van. Nagy sírásoknak nézünk elébe...

2012. május 26., szombat

Ritusnak


17 éve vagyunk barátok. Pedig többen nem hitték, hogy ha nem leszünk majd kollégák, akkor is megmarad köztünk ez a kapocs. Megmaradt... Pedig már nemcsak egy helyen nem dolgozunk, de egy városban sem lakunk. Örök hálával tartozunk (kezdetektől) a telefon feltalálójának: Éjjel kettőkor szerelmi bánat miatt, délután gyerekfelvigyázásért, szombaton egy receptért, színház után kritikát mondani...
Sms-ben mondtam el neki, hogy megszületett a kisfiunk, hogy ikreket várok.
Persze a táborokat személyesen találtuk ki, és vezettük le. Igen, betekertünk egy fát befestett lepedővel. Meg tutajt barkácsoltunk, és a partról rettegtünk, nehogy valamelyik gyerek beleessen a tóba. És én voltam az esküvői tanúja, ő meg a kislányom keresztanyja, meg még annyi minden...
Ma meg szülinapja van, és nem mondom meg, hányadik, mert bulit se akart ez alkalomból, és ez nem is az ajándéka még (az szupertitkos és lassan készülő...), de akkor is ország világ előtt:
ISTEN ÉLTESSEN RITUS!!! A 170.-t még szeretném együtt! Jó?

2012. május 17., csütörtök

2012. május 16., szerda

Időgép

Szerettem simogatni ezt az oldalt. Az egészen friss fotóból régesrégit varázsolni, eltöprengeni azon, hogy amikor nekik lesz unokájuk, az a diócsemete, ami most a térdükig ér, sátorként fog föléjük borulni. Mint az én óvó tekintetem odaátról...



(krissz és kovaxka cuccok)

2012. május 11., péntek

Szabadban

Elkezdem lassan a családi szülinapos képeket feldolgozni. Ezen anyukám látható (meg a tesóm), a rá annyira jellemző és nekem oly kedves pózokban.





(Katie Pertiet Template alapján, cinziaL_DateBrushes, YB és DD Majális készletek)

2012. május 7., hétfő

A hétköznapok igazi csodái

Hiszem, hogy nem hibába vagyunk éppen ott, ahol. Néha tudom, hogy bizonyos emberekkel miért éppen akkor és ott találkozom. Megnyugtató és biztonságos érzés, amikor olyanokkal lehetek, akik látnak Engem. Köszönöm, hogy ünnepivé tettétek a hétköznapot, köszönöm a találkozások ajándékait!

2012. május 6., vasárnap

Óminak

Nagyon boldog anyáknapját kívánunk!!!!

2012. május 2., szerda

Negyven

évesnek lenni jó! Az ember ágyba kapja a Baileys-t! :)

2012. április 25., szerda

Mese

Az én kislányaim nagyon szeretnek mesélni. Folyamatosan "olvassák" fel a mesekönyveiket, sőt Tami szótagol!! Tehát miközben megállás nélkül költi a szöveget, iskolás módon szótagolva mondja! Néha eláll a szavam, olyan történeteket talál ki! Egyik du. a szomszéd egy évest sétáltatta az anyukája. Egy kicsit "kölcsönkértük", és ha már olyan kis csöndben üldögélt a babakocsiban, a lányok befutottak könyvért, és innen-onna mellé ülve meséltek neki! :)
(magnolia blogtrain)

2012. április 22., vasárnap

Lego Buli

Mert ha anya bulit szervez, annak megadja a módját! :)) Kezdődött a meghívókkal:
Hat kispajtást választott ki Barnim (hetet lehetett volna, de ő hozzájuk ragaszkodott). Sajnos egyikük nem tudott jönni végül, így a sajátokkal együtt nyolc gyerek ünnepelt. Napokig böngésztem, pl. itt, nyomtattam, vagdaltam. Előszedtem a múltkor vásárolt etikett papírt, ami olyan, mint egy sima A4-es, de a hátát le lehet húzni, szóval lett matrica hatezer :) KÉszültek kis köszönőcsomagok, melyek tartalmaztak egy kis csokit. Persze csakúgy csoki nem jó, azt szépen átöltöztettem egyenként. Meg egy kis pár lapos foglalkoztató füzetke, amiben letölthető színezők, feladatok vannak.
Ezután jöttek a konyhai előkészületek: egy kis muffin, mert abban jó vagyok :) Rájuk néhány marcipán legodarabka. És a poharakat helyettesítő bébiételes üvegecskék. Ezekre rajzoltam arcot, majd szigorúan sárga folyadék kerülhetett csak bele. :)
Végül háromkor megjöttek a gyerekek. Nagy cápacsata és visongás közepette néha ettek-ittak-macskáztak:
Persze a tantónéni előbújt ám belőlem, úgyhogy időnként volt egy kis higgadási szünet. :) PL. szívószállal kellett a legodarabkákat felszedegetni az asztalról. Lufifújó versenyt is rendeztünk, de mire arról kép lészült volna, mind kipukkadt. :) A vége előtt fél órával eleredt az eső, ekkor a teraszra költöztünk föl. VOlt egy kis legoépítési verseny, és végül szinező. Az egyik kislány azt mondta a végén: ez sokkal jobb volt, mint amire számítottam! (vajon mire számított??) :)) Valamint a hétéves is közölte, hogy ez volt a legeslegjobb szülinapja! :D

2012. április 9., hétfő

Öt napja

az elsőszülött hét éves lett... Előszedtük a bébicipőjét (ami 7 éve még egy óriás lábáravalónak tűnt). Aztán összehasonlítottuk...
MissVivi_Birthday kitje jó háttérül szolgált.

2012. április 7., szombat

Lap

Ezekkel a kis nyuszikákkal kívánok Mindannyiótoknak áldott, szép húsvétot sok szeretettel!

2012. március 31., szombat

Győr

Hugcsival, tavasszal, boldogan.

2012. március 29., csütörtök

relax

Tamarám elaludt a könyvön... Mint az anyja szokott. :)



A Digital-Crea múltkori szépséges collabjával, amivel az előző oldal is készült.

2012. március 14., szerda

Inspiráló gyerekek

Nélküled nem jó az élet! - mondta Dorka Taminak.



Ez egy szép kis freebie készlet, a Digitalcreán. Nagyon szeretem az ott letölthető dolgokat (van aki tudja, én még készletet csak akkor vettem, ha a szerencse kupont sorsolt nekem!). Most kikerestem az ottani kreatív csapat alkotásiat, és szó szerint lemásoltam az egyiket. Persze árnyékból egyest kapnék, de összességéban tetszik nekem! :)
Ez volt az:

2012. február 29., szerda

Oroszlány

Dorcikám alvósállatát Ottónak hívják és egy kisoroszlán. Annyira kedvenc, hogy az ő bőrébe kellett bújni farsangon. :)



(aimeeh_tylann_clusterframe)

2012. február 26., vasárnap

Indulás

Ígértem farsangosat még. Ilyenek voltak kifestve, mikor indultunk a mulatságra.
Ez a papíreltologatás úgy megtetszett Ginynél, hogy az engedélyével kipróbáltam. Nekem tetszik! :)
(Collab_sitbackandrelax)