Hüpp

Hát megvolt a búcsúzás, nagyjából kibírtuk, hogy legalább ne a plénum előtt zokogjunk; csak a legvégén borultunk össze...
Mi azt kaptuk Tőle, hogy miután lement a hivatalos évzáró műsor (amelyről majd később beszámolok), leült a gyerekek közé a szíőnyegre, és együtt elénekelték a Földlakó című slágert! Közben mosolygott rájuk, simogatta az arcukat, így búcsúzott el tőlük, mi meg csak nyeltük a könnyeinket...



Aztán átadtuk a tányért, mindenkit megkeresett rajta, a gyerekek ott tolongtak, hogy melyikük hol van, és az egyikük megjegyezte: óvónéni, most megkaptad a sok okos fejünket! :D



Nagyon-nagyon fog hiányozni, de szerencsére privátban is jóban vagyunk, szóval a kapcsolat azért
megmarad.

Búcsútál

Az olyan, mint a komatál. :) Vagy a hánytál... :D :D Na jó, nem vicceskedem el. Holnap búcsúztatjuk az egyik óvó néninket, akit a lányok nagyon szerettek/nek. A gyesen lévő kollegina helyett vette át a csoportot 2,5 éve, szóval hiányozni fog nagyon. A lelkes, ám magukat nótóriusan kétbalkezesnek valló anyatársak hálásan beleegyeztek, hogy megvalósítsuk EZT az ötletet.
Úgyhogy vettem porcelánfestéket (még sose csináltam ilyesmit, mindig féltem tőle, ráadásul én rajzolni egyáltalán nem tudok, nemhogy festeni...), kis oviskák ujját titokban bekenytük, lenyomtattuk, majd rácsináltam az arcoskákat, név, dekorácijó, kisütés, és ilyen lett:



Persze tőlünk is kap személyes ajándékot, nem fogjátok kitalálni: egy albumkát! ;) Összeválogattam róluk egy csomó oviban készült fotót, meg rajzoltak, a kis kártyák hátuljára idézetek kerültek, meg az, hogy mit szeretnek az óvó néniben. ("Hogy mindig megölel és jót akar nekünk" -Dorka, "Hogy oly sok vidámság van a szívében" -Tami)









Remélem, örülni fog mindkettőnek, szívünk-lelkünk benne van. Nagy sírásoknak nézünk elébe...

Ritusnak

17 éve vagyunk barátok. Pedig többen nem hitték, hogy ha nem leszünk majd kollégák, akkor is megmarad köztünk ez a kapocs. Megmaradt... Pedig már nemcsak egy helyen nem dolgozunk, de egy városban sem lakunk. Örök hálával tartozunk (kezdetektől) a telefon feltalálójának: Éjjel kettőkor szerelmi bánat miatt, délután gyerekfelvigyázásért, szombaton egy receptért, színház után kritikát mondani...
Sms-ben mondtam el neki, hogy megszületett a kisfiunk, hogy ikreket várok.
Persze a táborokat személyesen találtuk ki, és vezettük le. Igen, betekertünk egy fát befestett lepedővel. Meg tutajt barkácsoltunk, és a partról rettegtünk, nehogy valamelyik gyerek beleessen a tóba. És én voltam az esküvői tanúja, ő meg a kislányom keresztanyja, meg még annyi minden...
Ma meg szülinapja van, és nem mondom meg, hányadik, mert bulit se akart ez alkalomból, és ez nem is az ajándéka még (az szupertitkos és lassan készülő...), de akkor is ország világ előtt:
ISTEN ÉLTESSEN RITUS!!! A 170.-t még szeretném együtt! Jó?

Akácos

Időgép

Szerettem simogatni ezt az oldalt. Az egészen friss fotóból régesrégit varázsolni, eltöprengeni azon, hogy amikor nekik lesz unokájuk, az a diócsemete, ami most a térdükig ér, sátorként fog föléjük borulni. Mint az én óvó tekintetem odaátról...



(krissz és kovaxka cuccok)

Szabadban

Elkezdem lassan a családi szülinapos képeket feldolgozni. Ezen anyukám látható (meg a tesóm), a rá annyira jellemző és nekem oly kedves pózokban.





(Katie Pertiet Template alapján, cinziaL_DateBrushes, YB és DD Majális készletek)

A hétköznapok igazi csodái

Hiszem, hogy nem hibába vagyunk éppen ott, ahol. Néha tudom, hogy bizonyos emberekkel miért éppen akkor és ott találkozom. Megnyugtató és biztonságos érzés, amikor olyanokkal lehetek, akik látnak Engem. Köszönöm, hogy ünnepivé tettétek a hétköznapot, köszönöm a találkozások ajándékait!

Óminak

Nagyon boldog anyáknapját kívánunk!!!!

Negyven

évesnek lenni jó! Az ember ágyba kapja a Baileys-t! :)