2010. november 17., szerda

díj és kihívás

Jelentem, tegnap befejeztem a karácsonyi ajándékvásárlást a gyerekeknek! Tele minden dugihely. Ráadásul a lányok decemberi szülinapjával meg a mikulással is számolnom kell ilyenkor. Sikerült minden kívánságukat beszerezni, már "csak" a felnőttek vannak hátra. (ők a nehezebb dió...)
Arra gondoltam, idén sokan fognak tőlem könyvet kapni. Úgy értem, hogy tőlem hogy olyan könyvet, amit én már elolvastam, tehát "használtat". Két okból fogom ezt tenni: azért, mert úgy gondolom, személyesebb, hiszen mindenkinek olyat választok, ami szerintem tetszeni fog neki, a másik ok pedig a környezettudatosság. Hiszek azokban a kezdeményezésekben, amik szerint rengeteg fölösleges dolgot birtoklunk, amikből ha egy családban/társasházban/városban egy-két darab lenne is boldogulnánk.

Nos, emiatt nem voltam tegnap gépközelben, így reggel szembesültem a kellemes meglepetéssel: én is megkaptam a kreatív blogger díjat. Mégpedig Ritától, akit én nagyon csípek! :) És akinek nagyon köszönöm, hogy gondolt rám. Akiknek én továbbadnám, azok már előzőleg megkapták, vagy most, többektől is, hát nehéz dolgom van. Aztán eszembe jutott, hogy a cewén van pár "új arc", akik nagyon ügyesek, így aztán tőlem ők kapják:
golya, blissz, kmonali, akik szorgalmasak, kitartóak és tök jó oldalakat alkotnak, a "régiek" közül gyninek, akinek olyan kedves, barátságos, szívmelengető a blogja, ányinak a gimpes leckék miatt, a három lánynak (Francinak, Jankának és Szabinak) a mindennapi betevő képekért és akár megkapták, akár nem, Margónak és Kreativhitnek, mert nagyon szeretek náluk időzni!

A díjhoz tartozik, hogy hét dolgot el kell árulni magamról. A cewén pedig az asztalunkról szól az eheti kihívás. Hát, gondoltam kettőt ütök egycsapásra! :) Megfelel így? ;)

(1.számítógép nélkül nehezen lennék meg 2.szeretnék egy régi balatoni villában élni 3.kanállal iszom a kávét 4.minden nap énekelek magamnak és a gyerekeknek is 5.szeretek turkálóba járni 6.szeretem a pizsamákat és vastag zoknikat 7.legjobban 5b-s grafittal szeretek írni)

5 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen a díjat.Valamint a kommentálásodat is a blogunkban.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a díjat:) Nagyon ötletes az oldal és trükkös, ahogy két legyet ütöttél egy csapásra:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük szépen a díjat, igazán kedves Tőled! :)
    Tetszik a könyvajándékozós gondolat és a 7 dolog, amit elárultál magadról.

    VálaszTörlés
  4. Igazán és valóban jó helyre került hozzád a díj!
    Anyám, kész a gyerekbevásárló listád? Fantasztikus vagy! Az enyémek még azt se találták ki mit kérnek a Télapótól. Illetve amit kitaláltak, azt megbeszéltük, hogy nagy falat szegény pirosruhásnak.
    A környezettudatossággal egyetértek, bár pont a könyv az amit biztos ki nem adnék a kezemből! Ebben az egyben gyűjtögető vagyok, birtokolni, megérinteni, szagolni és "köztük" lenni szeretek. Lehet, hogy könyvtárosnak kellett volna inkább mennem. :)

    VálaszTörlés
  5. én is ideértem :) nagyon-nagyon köszönjük szépen, kedves tőled, hogy gondoltál ránk is :)

    VálaszTörlés