ezerkilencszáznyolcvannyolc

Akart készülni egy sorozat életem fontos karácsonyairól. Egyenlőre csak az első darabja van kész. (Hátha lesznek nyugis napok, és akkor elkészül a többi is.)
Akkor addig is: érdekes módon nagyon kevés gyerekkori karácsonykor készült fotó. Ezen az akkori teljes család rajta van (persze az aput kivéve, aki kattintott). Talán akkor épp azért fényképeztünk, mert rendhagyó módon nem abban a szobában volt a fa, mint ahol máskor mindig.
16 éves voltam ekkor, mégis csoda volt a fa, meglepetés az ajándék. (bár gondolom, volt 1-2 blúz és pulcsi, amiken előtte megküzdöttünk a boltban az anyuval, mégis a "csinos" darab győzött...
Emlékszem arra is, hogy nagyjából eddig az időig raktuk a fára a szaloncukrot, utána tálban volt alatta. A sztori annyi, hogy előző este az anyuval meg a hugommal felkötöztük a szalonokat: egy fonál két végére egyet-egyet, majd átakasztottuk a két szék támláján nyugvó partvisnyélre. Két doboz (emlékeztek, akkor még dobozban volt a szaloncukor!) után meggörnyedve felálltunk, majd azzal a lendülettel meglöktük a széket, a partvis leesett, a rengeteg madzag összecsúszott, egy gubanc lett az egész.... :D Nos, azóta madzag nélkül ülnek a tálban. (A mi idei fánkon van szalon. Meg csokifüggeszték. Meg habkarika és mézeskalács. Csupa gyerekdolog. Mint '88-ig nálunk is.)