2011. március 16., szerda

már megint

lemaradásban vagyok, de mentségül szolgáljon a jóidő, meg a sok szabadnap, amikor együtt voltunk, jutott idő a takarítástól a kocsimosáson át a kulturáig mindenre, és még a nap is sütött. :)
Ezek az oldalak születtek:
Levágtam a madárberkenye ágait, mert elburjánzott, az utcán pedig kinyílt a Veszprémből hozott boglárka. (Tiszteletére a kis újszülött szomszédkámnak, aki ezt a nevet kapta)


Eljutottunk megint a Müpába, ahol minden vasárnap Cifra palota elnevezéssel gyerekprogramok vannak 10-14-ig (ingyen!) Mi nagyon szeretjük, van színpad, ahol hol népzene, hol bábosok, hol mesemondás van, most épp a Kacsóh Pongrác féle János vitéz daljáték zanzásított változatát adták. Annak ellenére, hogy patak-francia királylány-rózsa/tó tengelyen mozgott, nagyon élvezhető és gyerekbarát előadás volt. A szereplők szépen, tisztán, érthetően énekeltek, a zenekar élőben húzta a talpuk alá, Tamara pedig azóta is a francia királylány fodros ruháját rajzolja minden nap.
A fotók az épület különböző pontjain készültek; én szeretem ezeket a magas tereket, azt, hogy senki nem szól a gyerekekre, ha csúszdáznak a lépcsőkorlát szélén, ha a családok a szőnyegen ülve falatoznak. Szokott lenni játszóház is, ahol mindenfélét lehet kézműveskedni, az animátorok nagyon kedvesek, 3 éves kortól már élvezhető! Próbáljátok ki egyszer! :)

3 megjegyzés:

  1. De csodás. Mindkét oldal nagyon gyönyörűséges! A MÜPÁ-ba mi is voltunk tavaly, de most teljesen elfelejtettem! Köszi az emlékeztetőt! :)

    VálaszTörlés
  2. Ha kapsz valami jutalékot a MÜPÁtól, akkor most izibe zsebeld be! Szedem a sátorfám és megyek is oda az előadásra, olyan élmény volt olvasni a beszámolód! Az oldalaid pedig most is fanatisztikusak! Főként amin Ti is rajta vagytok tetszik nagyon! Micsoda ötlet, hogy kilógnak a keretből a képek!

    VálaszTörlés
  3. Anya, ki az a nagyon komoly néni a képen?! Hol van a mosolyod! Élménybeszámolód fergeteg, az oldalad igencsek jó! Mit írhatnék még?! Hiányzol! Hiszed?!

    VálaszTörlés