2011. július 17., vasárnap

Tábor4

Véget ért, lassan ki is pihenem magam, aztán 2 hét múlva jönnek a kicsik... :)
No, lássuk. Negyedik nap reggel; szokásos bemelegítés. Most épp együttműködő, valamint a térrel operáló játékok. Na meg csapatonként minél több darab lego összegyűjtése: egyszerre csak egyet lehet kivenni és elvinni. Kedvenc, mert nem csalnak, és kidöglenek tőle. :) Ráadásul az összegyűjtögetett darabokból időre piramist kell építeni.






Délelőtt forgatókönyvet kellett írniuk a Parancsolatok című filmhez, aminek a témája az engedetlenség következményei, a szabályok, törvények hatásai a közösségre.
A délutáni kézművesen pedig egyiptomi gipszmintákat festettek ki, tök nagy lelkesedéssel, pontossággal. Utánanéztek a könyvekben a szineknek, hosszan pepecseltek.



A csütörtök estét alig vártuk, hiszen most először a táboraink történelmében ottalvós bulit hirdettünk nekik. Jöttek is vissza hálózsákokkal fölszerelkezve, és álltunk neki közösen az eredeti egyiptomi vacsora elkészítésének. A lányok gömbölygették a falafel golyókat, a fiúk aprították a zöldséget a salátába, aztán mikor már a melegtől nem bírták tovább, önként labdacicázni kezdtek az udvaron. :)
Engem egyedül hagyva a csutkákkal, késekkel, deszkákkal.





Mire elkészült a vacsi, sötét lett kint. Kicsit féltünk, vajon hogy reagálnak a gyerekek a falafelre, ami tk. babpüré hagymával, fúszerekkel, lisztbe-tojásba forgatva és kisütve.
Imádták!! :D



Este közösen megnéztük az Egyiptom hercegét: szájtátva figyelték, és bizony jöttek a kételkedő hangok: az Isten megöl ennyi embert?...



11kor volt villanyoltás, fél2kor már mind szuszogott. Addig mi söröztünk, dumáltunk és bámultuk a teliholdat!

(most muszáj kimennem a sajátjaimmal medencézni, a péntekit kicsit később olvashatjátok!)

2 megjegyzés:

  1. Jó kis tábor lehetet! Felnőtteknek nem csinálsz. Elmennék szívesen! :)

    VálaszTörlés
  2. Én is, én is!!!!! Akarok egyiptomos tábort és kifulladásig legot gyűjteni, meg skarabesuszfogózni, meg ottalvósbulizniiii!!!

    VálaszTörlés